Send up comedy

Fókainfluenzát akarok.

És akkor a média legalább a fenti gyenge szóviccet is elsütheti. Mert amit pánikkeltés szintjén művelnek, ahhoz még ez illene talán... Meg beillene a Győzike-Pákó-Annácska-Benkő sorba...

Ok értem én, jön a járvány, hírt kell adni, tiszta sor. Értesíteni kell a pánikra fogékony, világválságtól meghülyült embereket, készüljenek fel. Ez eddig ok. De nem ám arról szólnak a hírek, hogy mik a tünetek, mire kell vigyázni, mikor kell orvoshoz menni, vagy hogyan terjed. Ugyan kérem.

Ennyi és ennyi fertőzött és HALOTT van! Azt nyomatják. Mert ugye az élő ember uncsi, a halott ember hír.  Még ezt is megértem, de miért kell, hogy minden nap ezzel kezdődjenek a hírek?!? Francnak kell állandó félelmet kelteni az emberekben? Iszonyatosan nem érdekel, hogy Kínában hányan haltak meg sertésinfluenzában. Miért kell már a kezdő hírnek ilyennek lenni? Hogy már rögtön féljünk, rettegjünk? Legyen miről dumálni a villamoson, a munkahelyen, az edzőteremben? „Te figyu, én ma 120-szal nyomom a fekvőt. És mit szólsz, Litvániában egy nő meghalt a H1 izééé...Nvalamennyuiben...”

Én márpedig nem félek. Mert ha a statisztikát nézegetnénk nem mennék ki utcára, nem ülnék az autómba, hiszen autós balesetben jóval többen halnak meg. Mondjuk azt is mindig bemondják.... Ha már itt tartunk, azt sem vágom miért. Mi hírértéke van számomra, hogy valahol egy zebrán egy gyalogost elgázoltak?

Fókainfluenzát akarok. Ja és zebrainfluenzát is.

Bár van némi közöm a reklámszakmához, de ettől függetlenül jómagam is el-el tudok csodálkozni egy-egy Münchausen bárót meghazudtoló marketingfogáson. Valamelyik nap gyanútlanul fogyasztom reggel kávémhoz a szokásos vaníliás karikámat, amikor a termék csomagolásán szinte a szemembe üvölt a felirat: Most még több... Természetesen a csillagászat után a reklámszakmában legtöbbet foglalkoztatott kiscsillag nem maradt el. Izgatottan, már-már levegő után kapkodva kaptam el a dobozt Rubik-kocka világbajnokokat meghazudtoló sebességgel forgattam szemem elé, az apró betűs részt. Azt közölték velem, az egyszerű fogyasztóval, hogy ez az állítás, a korábbi 150 grammos ugyanilyen termékkel szemben él meg. Na, ekkor már tényleg nem bírtam magammal, és Seduxen kellett, hogy meg tudjam nézni, ez most hány grammos.

162,5 volt.

Nem találtam a szavakat! Az öröm könnyei folytak végig a felismeréstől kipirult arcomon!

Ki gondolta volna, hogy a 162,5 több, mint a 150? Mert éreztem én, hogy valahogy mintha több lenne most. Finomabb is volt, és jobban is esett, hogy a cég szívén viseli a sorsomat, és többet ad nekem.

Adnék is egy új szlogent nekik.

... Vaníliás karika. A 162,5, több, mint a 150!

Életre nevel. Vagy a Mindennapi édes matek.

A kivétel erősíti a szabályt. Hogy micsoda? Mi az, hogy a kivétel erősíti a szabályt? Belegondolt már ebbe bárki is?? Talán a kivétel felhívja a figyelmet a szabályra, nem?
Ez kb. olyan, mintha azt mondanám, a csúnya nők szépek. Vagy hogy a nagymamám majdnem férfi, vagy hogy a lázra jó a megfázás.

De menjünk tovább!
Premier előtti vetítés... Azt, hogyan is emberek? A premier az első, ezt ugye vágjuk. Akkor hogy is lehet az első előtti vetítés...? Olyan ez mint a reinkarnáció? Mindenesetre ha egy picit belegondolunk, egy jó nagy marhaság. Ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy a szüzesség elvesztése előtt szüzesség elvesztése.

Legelső, legutolsó. Ezt is gyakran mondjuk ezeket is. Belegondolt már valaha bárki is. Mi az, hogy legelső? Miért, lehet több első is? Mondjuk egy-egy témában, pl. első tini tapi 13 évesen a kapualjban, első szex a Zasztava hátsó ülésén, ezekből biztos szívesen átélne az ember több elsőt, a bibi csak ott kezdődik, hogy az elsőből egy van. De a köznyelv ereje mindent legyőz.

No de menjünk tovább újra. Jobb félni, mint megijedni. Na ezt egy pszichopata találhatta ki. Mi az, hogy jobb félni? Már miért is lenne jobb? Állandóan félni, szemben egy hirtelen kis ijedtséggel? Féljen folyamatosan az akinek négy anyja van, és akkor még finoman fogalmaztam. És miért használja ezt a nép, az istenadta nép? Miért nem lázad? Mondjuk ezzel el lehetne menni a Magyar Tudományos Akadémia elé: „Nem akarunk félni, nem akarunk félni!” Én mindenestre elkezdem az aláírásgyűjtést...

De viszont. Ez szimplán ismétlés, hiszen a két szó egyet jelent. Na persze ezzel a hétköznapi beszédben nem sokat törődünk. De azt miért nem mondjuk, hogy „is szintén”, „valószínűleg talán” vagy éppen azt, hogy „biztos tuti”.

Na húzok megyek.

Politikusok, diplomaták, szónokok? Ugyan! A legkomolyabb dumájuk a meteorológusoknak van, ezt bizton állíthatom. Nincs az a miniszterelnök vagy diplomata, aki úgy tudja a szavakat csűrni, csavarni, hogy bármit történjen, azt mondhassa: én megmondtam... Ma reggel azt mondja az egyik meteorológus a rádióba, hogy "ma napos, felhős, vagy részben felhős időnk lesz."

Hát milyen lehetne még? Mi más választás van? Talán sütni fog a Mars, vagy netán jégtömbök vonulnak majd át az égen? Zseniális, ahogy szinte egy fél mondatban az összes lehetőséget lazán lejelzik... Ez pont olyan, mintha az ötöslottón 90 számot ikszelnék be, aztán másnap a Blikk címlapján hirdetném: én eltaláltam!
Semmilyen más szakma annyi „lehet”, „esetleg”, „várható”, „néhol”, „előfordulhat” és társai szót nem használ, erre bárki fejét ráteszem...

Van egy eredeti ötletem! A meteorológusok is jól járnának, mi nézők, hallgatók is, ha esténként az aznapi időjárást mondanák be. Ők telibe találnának mindent, mi meg lelkünkben égő rőzsedalok sugárzó örömével konstatálnánk, hogy minden igaz, amit hallottunk. Sőt miután nem kellene így túlragozniuk és mindenféle töltelékszóval megfűszerezni a mondanivalójukat, maradna idő kicsit feldobni az időjárás jelentést.

Valami ilyenre gondoltam:

„Kedves hallgatóink! Ma országszerte sütött a nap, ahogy Marika néni is a szomszédban almás rétest. A Velencei tó felett beborult az ég, lent pedig Kovács Sanyi és barátai egy vitorlással.  Keletről egy meleg front érkezett hazánkba, de szerencsére a rendőrség biztosította a terepet, egyetlen tojás vagy kő nem repült be. Fővárosunkban 17 fok volt, Szegeden 16, Békéscsabán 20, Egerben nem számoltuk meg. Miskolcon esett az eső, ahogy  helyi riporterünk vércukorszintje is. Az ország északi területein erős szél fújt, míg délen minden rendben volt, a száraz időhöz sok hasonló pezsgő is fogyott. Éjjel 5 fok volt, és az egész ország területén sötét, aki felnézett az égre, vagy le egy betonoszlopra, az sok szép csillagot láthatott. A Balaton vize reggel 14 fokos, este 16 fokos volt, köszönjük a segítséget kiküldött tudósítónknak, hogy egész nap tartott a hőmérőt a vízben. A Dunán hajóvonták és Schirilla György találkozása tilos!

Holnapi időjárásunkat ugyanebben az időben, holnap este, itt hallgathatják meg.”

Mielőtt bárki azt hinné, hogy bármilyen személyes szexuális élményemet akarnám megosztani, az akkorát téved, mint a brandenburgi kapu. Ezt a mondatot valamelyik nap az  egyik legnagyobb példányszámú napilap címlapján olvastam.

Pontosabban ez volt maga a címlap.
Sarka Katáról  - aki ugye annyit tett le az asztalra, hogy hozzáment egy celebhez, ez persze bőven elég ahhoz, hogy a média hátára kapja, senkit nem érdekel, hogy kb. annyira híresség, mint egy másfél kiló marhalábszár  – készült fotó, ahol egy áttetsző ruhában áll valahol melltartó nélkül, és látszottak a mellbimbói, plusz ez a huncut fősor virított a Bors címlapján.

Az oldal ¾-én ez volt. Gyakorlatilag másfél percig törölgettem a szememet, hogy némi konok csipa nem okozott-e érzéki csalódást.

De nem.
Mindig azt mondom, amikor ilyet látok, hogy nincs lejjebb, de aztán mindig jön valami, ami ezt megcáfolja... Kiszel Tündéktől, Fekete Pákóktól, Kelemen Annáktól szennyezett agyunkat meddig lehet még lebutítani? Amíg majd órákat állunk a hentes pult előtt és csak telefonos segítséggel tudjuk kimondani, hogy párizsi? Melyik celebekből álló terroristacsoport tartja sakkban a tv-ket, újságokat?

Vannak még tippjeim, hogy ebben a témában mit lehetne még írni:
„Fekete Pákó, miért nem vagy fehér?”
„Cini, nem is tölcsér alakú a kezed!”
„Annácska, hol az IQ-d?”
„Fenyő Iván, téged karácsonykor feldíszítenek?”

Vagy mi tényleg ilyenekre vagyunk kíváncsiak?

Mert akkor tényleg csak annyit tudok mondani, mint Besenyő Pista bá: „Noooooormális?”

30 éves lettem idén, megleptem hát magam egy bloggal. Végül is 2009-et írunk, tartani akarom a lépést a korral. Arra is gondoltam, hogy botoxot nyomok a számba és elmegyek celebnek, de inkább maradtam a blognál. Ahogy mondani szokták, hogy legyen mit mesélni, vagy mutatni az unokáknak. Akiket az anyjuk már lehet, hogy winchesterben fog kihordani, ahogy a világ fejlődik... Persze azt mondják, hogy lám, a könyveket nem győzte le a net! Lehet, hogy ez csak azért van, mert nem minden PC-t lehet a slozira bevinni.

És, hogy miről szól a blog? Lévén, hogy az autóktól kezdve a szexen át a fekáliáig már mindenről írtak blogot, így az én blogom egyszerre szól mindenről. Vagyis hogy ami jön. Tulajdonképpen úgyis magamnak és a 2 fizetett kommentelő barátomnak írom, így lényegtelen, hogy mi van benne.

Ami épp eszembe jut, amit éppen leírnék, azt fogom leírni. Igyekezve mindeközben, hogy lehetőleg mondanivalómat a humor nyalábai nyaldossák, a szöveghez vezető utat az irónia, pikírtség kövezze ki, és a kedves olvasótáboromnak – miért, 3 ember már tömeg, nem? – arcára mosolyt fakasszak. Ez lenne tehát az én személyes misszióm. Van, aki a bálnákhoz láncolja magát, hogy megvédje őket a vadászoktól; van, aki a világ legeldugottabb vidékeire utazik, hogy segítsen az éhezőkön; van, aki alapítványt hoz létre a rászorulóknak; van, aki betelefonálós műsort vezet, de a lényeg, hogy mindenkinek van missziója.
Nekem ez.

És tényleg nem tudom, miről fogok írni, de azt tudom miről nem:
Politika – nem szeretnék blogírás közben sugárban hányni.
Vallás - ateistaként nem hiszem, hogy illene. Woody Allent idézve:” Hogy higgyek Istenben, mikor pont a múlt héten egy villanyírógép billentyűje becsípte a nyelvemet...”
Foci -10 millió szakértő országában hogy is mernék...

Minden más jöhet.

Búcsúzóul egy régi, kínai bölcsesség:项目介绍使用方式!