Send up comedy

Eszem húst. Nem láncolom magamat bálnákhoz. Nem túrom fel egy-egy áruház polcait újrahasznosított papírból készülő wc-papírért, organikus kajákért és „100% természetes anyagból" matricával ellátott mangopapayaananász ízesítésű joghurtokért. A vega kajákkal nincs bajom, szeretem pl. a paradicsomot kolbásszal, vagy a paprikát szalonnával. Az állatvédő szervezeteket is tisztelem és becsülöm, bár magam képtelen lennék hónapokra a hegyekbe költözni, hogy egy kihalásban lévő bogárfajért harcoljak.

Arany középút, ott állok én valahol a nagy fogyasztói társadalom egyre gyorsabban mozgó sztrádáján. Na persze ha egy kalasnyikovot a fejemhez szorítanának azzal a felszólítással, hogy: „ Ná, most mondjád még nékünk... hús vagy véga.... Igor nágyon kíváncsi.” akkor azt hiszem gyorsam rávágnám, hogy hús!!! Az állatvédők esetében pedig a vízilovakkal, vagyis az állatokkal vagyok, és szavazatommal az állatvédelmet és nem az állatvadászatot választanám. Naná. Amikor például kutyákat, macskákat kéjes örömmel kínzó suhancokról hallok, erős késztetést érzek, hogy kikötözzem őket egy villanypásztorhoz, és másfél kiló fagyasztott marhalábszárral üssem őket addig, amíg szuszogni bírnak.

Általában, be kell vallanom szkeptikus vagyok, főleg ezzel a manapság annyira divatos öko, vega, meg környezetbarát dumával. Nem is beszélve az újrahasznosított mániával. Azt hiszem egyesek a szart is megennék – uram bocsá’ a vulgáris kifejezésért – ha azt írnák rá, újrahasznosított. Persze nem néznek utána, hogy mit miből és hogyan, de ha az a szó ott szerepel, akkor minden más törlődik a kisagyból, és hopp, már a bevásárló szatyorban landol az újrahasznosított porcelán bidé.

Az igazán idegesítő számomra, amikor valaki kicsit öko, kicsit újrahasznosított, kicsit állatvédő, kicsit vega. Kezdjük ez utóbbinál. Én azt mondom, ha állatot nem esznek, mert szegényeket megölik, hogy a csúnya emberek elfogyasszák őket, akkor növényt miért? Hm? Azt nem sajnálják? Ki meri azt mondani, hogy egy malac többet ér egy kurkuma mezőnél? A kolbászt lenézzük, mert szegény malacot megölték, de a kukoricafánk az jöhet? Főleg akkor nyílik ki a zsebemben a bicska, amikor az emberi gonoszságról tartanak nagyelőadást, vérben fürdő szemekkel, hogy hogyan lehet szegény kis állatokat megenni, úristen, hogy ők erre képtelenek lennének. Mondjuk egy Gucci cipőben tolva mindezt...  Szép dolog az állatvédelem, de ha semmi másról nem szól, mint saját magunk kulturális és intellektuális felsőbbrendűségét hirdető kirakat-nézetektről, akkor erős hányinger fog el. Sokan azt hiszik, hogy mint egy láncot, vagy gyűrűt, hordják az „ökoságot”, „vegaságot”, ami számomra pont annyira szimpatikus, mint a beöntés. Arról nem is beszélve, hogy ez is olyan téma, hogy hol ezt, hol azt bizonyítják be tudósok, mármint nem biztos, hogy jó az, ha nem eszünk húst...

Tulajdonképpen nincs bajom az ökókkal, a vegákkal egészen addig, amíg erőszakosan meg nem akarnak győzni, vagy épp le nem néznek más elveim miatt. Főleg, ha a fent említett esetekben az érvrendszerük laza, mint a Riga-lánc. Vagy csinálják őszintén, az országért,  a Földért, de nem azért, hogy kvázi-érdemrendként villoghassanak vele a társasági élet sivár oázisaiban.

Én például nem igyekszem a spanyol inkvizíciót megszégyenítő brutalitással szétcsapni azok között, aki most nem lennének hajlandók egy jót falatozni velem az előttem fekvő mangalica kolbászból és császárszalonnából...

Jóétvágyat!