Send up comedy

D-nak ajánlva.

Új év, első bejegyzés, izgulok, mint pék kutyája a meleg kiflire. Jó lenne valami nagy lendületes írás, hogy előrevigyen egész évben. A téma az utcán hever, ahogy mondani szokás. Na nézzük mi hever ott. 

Hó. 

A baj csak az, hogy a havat finoman szólva sem kedvelem, és szarul nyomott leszek tőle, mint egy kínai póló. Mert szép a hó, csak itt, ebben a városban nem annyira... Gyerekként még imádtam, mert néha bezárt a suli, meg jókat lehetett hógolyózni. De ha most meglátom, hogy esik, elkezd tikkelni a bal szemem, és szívem szerint mindenkit tarkón rúgnék.

Amúgy pacifista vagyok. 

„Budapest, Budapest, te latyakos. „
Semmi mást alkot, csak csúszós utakat, jeges lépcsőket, sarat meg azt, hogy másfél nap legyen, amíg a pulóver, kesztyű, sál, sapka meg mittudomén mi, fel nem kerül az emberre. Annyira utálok túlöltözni. Tele van a város Michelin-babákkal. 

Az autó reggeli letakarítása már annyira felidegesít, hogy még nincs 9 óra, de az idegrendszeremet már újra kell indítani. Egy perc alatt úgy lefagynak az ujjaim, hogy csak úgy tudok vezetni, ha felváltva nyalogatom őket.Aztán ott van a csúszós város. Kétféle magatartás alakul ki ilyenkor a drága pesti sofőröknél: a túl óvatos, meg a leszarom, hogy csúszik. Az előbbi úgy totyog előttem, hogy legszívesebben kiszállnék és megtolnám. A második elől meg jobb menekülni.

Valahogy már kialakult bennem egy reflex, hogyha vágóhíd méretű, sötétített üveges autót látok, hirtelen kitágul a látóterem. Pontosan látom, most kell arrébb állni...

Van egy vízióm a halálomról. Egyszer egy ilyen autósnak nevezett ork felidegesít, én felpattintom az ajtót, elindulok és odaüvöltöm, hogy te hol szerezted a jogsidat, tahófalván?

Na és ekkor jön a filmekből jól ismert lassítás, az eltorzult arcomról egy közeli. A film vége, nekem vége, jön a stáblista.

Na aztán járókelőként sem könnyű ebben a havas nyálban. Mert hát ugye a gondnokok jelentős része választja az ablakból egy üveg világos Kőbányai társaságában történő bámészkodást, mintsem hogy eltakarítaná a rábízott utcarészt. Há’ minek az? Mindenki vigyázzon magára, oszt’ jó van! Aztán az nem izgatja őket, hogy szerencsétlen idős emberek Katharina Wittet megszégyenítő mozgáskultúrával igyekeznek állva maradni. Mint az ország.

Na és a hókotrók. Ha igazat mondanak a rádiók, hogy több száz hókotró dolgozik akkor minden valószínűség szerint ezek a legmodernebb, láthatatlan, önműködő hókotrók. Kezdem azt hinni, hogy a húsvéti nyuszi és a Mikulás után a legjobb állás a hókotró sofőröké.

A hó mindent befed, a közlekedés akadozik, a BKV buszok fele meghal. Cidriző tömegek, néhány csepp, baromi magasan megfagyott víz.

És megint esik. A kedvem is.

Hulla a hó és hózik,
a város szívózik.