Send up comedy

Mikulás napja volt egy hete. Azért nem is írtam a blogba, mert Mikit vártam. Gyerekek milliói hitték azt világszerte, hogy egy kedves aranyos, kissé pocakos bácsi, rénszarvasszánnal körbejárja a Földet, és a kéményen keresztül ajándékokat osztogat. Bejárja az egész világot egyetlen este alatt azzal a pár fura emlőssel, és így reggelre már minden cipő tele van ajándékokkal. Ha kért valaki, ha nem. Persze sok felnőtt is ezt hiszi, csak bizonyos stimuláló szerek hatására...

De a lényeg: irigyelem ezeket a kis gyerkőcöket. Bájos dolog ilyenbe hinni. És jó is. Meg a Jézuskában, a krampuszokban, abban, hogy az óvszer csak lufi, Holle anyóban, a fogtündérben, abban, hogy a gólya hozza kisbabát, és hogy az AIDS egy kis gonosz manó ami csak a szomszéd bácsit és a barátját támadhatja meg.
Boldog tudatlanság.

 

A fiúk a lányok haját húzogatják az oviban, de nem azért, hogy utána méregdrága randikon próbálják becserkészni őket, hanem hogy csupán jelezzék, tetszenek nekik. Ennyi. A mély dekoltázsú ovónénikről nem jut eszükbe, hogy milyen régen szexeltek, hiszen még sosem tették azt. Ők még nem is tudják eszik-e vagy isszák a szexet, és a „neked mekkora” kérdés hallván elkezdenek a legnagyobb matchboxukra gondolni... A lányok meg nem azért kelletik magukat, hogy meglegyen a nercbunda, kocsi, ékszer, hanem, hogy valaki rendesen meghúzza a hajukat.
Ó boldog élet.

Igazából néha megairígy vagyok a gyerekekre. Szeretnék órákon keresztül egy homokozóban ülni, hogy az legyen a legnagyobb problémám, hogy a körteformát toljam először, vagy kezdjem az almával? Csendespihenőt akarok, amit persze 3-4 évesen nem jól toleráltam, de most a nagyesküt is leteszem, hogy aludnék, mint a mormota, ha kell nem 1-2 órát, hanem egész heteket akár.

Szeretnék bután magam elé bámulva semmire sem gondolni. Nem akarom tudni azokat a dolgokat, amiktől csak frusztráltabb leszek. Nem akarom tudni, hogy a Mikulás az a szomszéd bácsi, hogy a „dolgozni” nem azt jelenti, hogy egy vidáman tölteni az időt, nem akarom tudni, mit jelent az, hogy nemi betegség, hogy a cukros bácsi pontosan mit csinál, nem akarom tudni, hogy a halál igazából nem olyan, mint egy exkluzív hajóút az Antillákon... Nem akarom tudni, hogyha bandzsítás közben hátbavágnak nem is maradhatok úgy... Nem akarom tudni, hogy élet nevű cucc huszonéves kor után már koránt sem fenékig tejfel, hogy nincs annyi játék, móka, kacagás, szieszta. Azt akarom hinni mindenről, hogy szép és jó, és hogy azért van minden: hogy nekem jó legyen.

Boldogok a lelki szegények, mondja a Biblia.
Én azt mondom, boldogok, akik nem tudnak mindent :)