2010.01.18. 17:31 anemic royalty

Hogyan kell munkával sztrájkolni?

Megint itt a sztrájkidőszak. Fél Budapest lebénulva, a Nagy Végkielégítések Várományosai és a Megint Bajunk Van Egylet tagjai igyekeznek megállapodni, mindeközben egy Rákospalota Óbuda út olyan, mint egy Dakar szakasz, mások meg gyalogtúrákat szerveznek a buszsávba...Kövesd a kék busz jelzést és ismerd meg fővárosunkat!

A Ferihegyen is sztrájkolnak vagy 30-an, amit az utasok nem éreznek meg – mondják a hírekben. Igen ám, de nem kell feltétlenül sztrájkolni, hogy kellemetlenséggel találkozzunk. Pár nappal ezelőtt volt szerencsém Ferihegyen járni, kikísértem valakit. Történt az, hogy 5 ember utazott ki úgy külföldre, hogy a célállomáson kifizették a poggyász túlsúlyt. Erről természetesen az utazást szervező hölgynek volt papírja.

Nem akarom mondani a nevet, hogy melyik légitársasággal esett meg. Tippelni lehet... A gondok ott kezdődtek, amikor Miss Míszhez – hogy valahogy elnevezzem a check-in pult grál lovagináját – érkeztünk. A szépség tekintetében finoman szólva is kihívásokkal küzdő lény átvette a papírt, majd egy óvodát is estin végző dokkmunkás stílusában felháborodott.

Merthogy ez nem jó, meg hogy ezzel az utalvánnyal nem lehet túlsúlyt fizetni, csak valami nem tudom milyen papírral, aminek egy három betűből álló kódja van, és gondolom a saját pénzügyi osztályukon kívül halandó nem ismer. De persze nem volt átmenet a normális és az alfred hitckoki hangnem között, azonnal támadott. Nem hagyott időt felkészülni, ezért csak néztünk, mint kezdő meleg a gőzben. Aztán elkezdtük keresni, hogy hol vannak a kandi kamerák, de egy sem volt. Ez a valóság.

Miss Mísz nem vette a fáradtságot, hogy a vele végtelenül kedvesen beszélő utazásszervezőt emberszámba vegye. Felháborodott, hogyan is képzeli valaki, hogy egy szerinte nem jó papírt dug az orra alá. Az „én vagyok a munkahelyem képviselője, ő velem szemben az ügyfél”, amúgy nem túl megterhelő gondolkodásmód nem ért el szürkeállományába. Azt hangoztatta, hogy ő ilyet nem látott, és szakmailag (!) ez nem így megy. Na mondom, ez megható, mint egy Walt Disney családi film. Őidegessége előadja itt, hogy ő a szakmai guru, és az előtte sorban álló harmadrangú lények örüljenek, ha jelentősen lecsökkentett agyi kapacitásukkal a fajfenntartásra tudnak koncentrálni, nemhogy egy papírdarab mögött rejlő évezredes tudást felfogjanak.


Miss Mísz elduzzogja, hogy be kell menni a szomszédos irodába, és ott kell elintézni. Az utazásszervező ekkor egy óriásit hibázott. Megszólalt. Bátorkodott a papíron megmutatni, hogy a túlsúly ki van fizetve. Ki is volt. Sőt azt is mondta, hogy már utaztatott így, és akor jó volt ez a papír. Ekkor a check-in pultok Robina Hoodovája olyan lendülettel kapta fel a telefont, hogy azt hittem megolvad a műanyag a kezében, és nem zavartatva attól az apró ténytől, hogy kb. 40 centire állunk tőle, ugyanolyan hangnemben folytatta telefonon valakivel, és úgy beszélt rólunk, mintha ott sem lennénk. Azt hiszem a „Hogyan bánjunk az Ügyféllel?” kurzust protekcióval sem tudta volna elvégezni. Valószínű egy hozzá hasonlóan kedves és értelmes hobit vette fel, hasonlóan konstruktív véleménnyel, mert hősnőnk büszkén bólogatott. Letette, majd újfent elküldte a jónépet az irodába. Ugyanazzal a hangnemmel, mint korábban, Semmi változás, csak lekezelő modor és zéró intelligencia. Közben arról az apróságról ne feledkezzünk meg, hogy a csomagok közben már a gép felé tartottak...

Nem sokon múlt, de végül is a csoport fel tudott szállni, hogy hogy nem az a papír mégiscsak jó volt... A Ferihegy Kamillás Hölgye még egy ideig sértett pulykaként közlekedett a terminálon, mi pedig néztük, és gondolkodtunk, mi lehet a baj? Bedöglött előző este az elemes szerető, vagy reggel nem volt ideje elfogyasztani a ciános kávéját...? Nem, ez sztájk.

Nem csak úgy lehet tehát „sztrájkot folytatni”, hogy nem vesszük fel a munkát.

Úgyis, hogy felvesszük. Valahogy így.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény munka bkv ferihegy sztárjk


A bejegyzés trackback címe:

https://sendupcomedy.blog.hu/api/trackback/id/tr181682503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása