30 éves lettem idén, megleptem hát magam egy bloggal. Végül is 2009-et írunk, tartani akarom a lépést a korral. Arra is gondoltam, hogy botoxot nyomok a számba és elmegyek celebnek, de inkább maradtam a blognál. Ahogy mondani szokták, hogy legyen mit mesélni, vagy mutatni az unokáknak. Akiket az anyjuk már lehet, hogy winchesterben fog kihordani, ahogy a világ fejlődik... Persze azt mondják, hogy lám, a könyveket nem győzte le a net! Lehet, hogy ez csak azért van, mert nem minden PC-t lehet a slozira bevinni.

És, hogy miről szól a blog? Lévén, hogy az autóktól kezdve a szexen át a fekáliáig már mindenről írtak blogot, így az én blogom egyszerre szól mindenről. Vagyis hogy ami jön. Tulajdonképpen úgyis magamnak és a 2 fizetett kommentelő barátomnak írom, így lényegtelen, hogy mi van benne.

Ami épp eszembe jut, amit éppen leírnék, azt fogom leírni. Igyekezve mindeközben, hogy lehetőleg mondanivalómat a humor nyalábai nyaldossák, a szöveghez vezető utat az irónia, pikírtség kövezze ki, és a kedves olvasótáboromnak – miért, 3 ember már tömeg, nem? – arcára mosolyt fakasszak. Ez lenne tehát az én személyes misszióm. Van, aki a bálnákhoz láncolja magát, hogy megvédje őket a vadászoktól; van, aki a világ legeldugottabb vidékeire utazik, hogy segítsen az éhezőkön; van, aki alapítványt hoz létre a rászorulóknak; van, aki betelefonálós műsort vezet, de a lényeg, hogy mindenkinek van missziója.
Nekem ez.

És tényleg nem tudom, miről fogok írni, de azt tudom miről nem:
Politika – nem szeretnék blogírás közben sugárban hányni.
Vallás - ateistaként nem hiszem, hogy illene. Woody Allent idézve:” Hogy higgyek Istenben, mikor pont a múlt héten egy villanyírógép billentyűje becsípte a nyelvemet...”
Foci -10 millió szakértő országában hogy is mernék...

Minden más jöhet.

Búcsúzóul egy régi, kínai bölcsesség:项目介绍使用方式!