2011.02.23. 11:26 anemic royalty

Átmenetileg zárva

Egy ideig szünetel az oldal.

Addig is álljon itt ez a bejegyzés...

És két szó: szeretlek apa

 

"Édesapámnak.

Miért a svéd jéghoki válogatottnak szurkolok? Hogyan lettem Milan szurkoló? Miért szeretem Rod Stewartot, hogy szerethettem a folyamatosan magához nyúló Michael Jacksont annak fényében, hogy ma Tankcsapdát hallgatok? Miért beszélek telefonba sokszor a Fábry féle Lakatos Vendel stílusában? Miért hívnak egyesek Illés Bélának? A válasz két szó: apai örökség. 

Nem vagyok pszichológus, de azt azért vágom, hogy a gyerekekre mekkora hatással van a szülői ház nyújtotta hatáscunami. Most nem annyira a lelki izékre gondolnék, hogy mennyire vagyok nyílt, hogyan jövök ki az emberekkel vagy ilyenek, hanem sokkal inkább az ízlésemre, arra, hogy mikért is rajongok felnőttként.

Simán emlékszem, ahogy az 1988-as foci EB-n apa a hollandoknak szurkolt. És ilyenkor mit tesz a 9 éves gyerek? Hát nem fog elkezdeni drukkolni a németeknek, vagy a szovjeteknek, az már egy biztos. Akkor ő is annak drukkol, akinek az apja! Mert úgy érzi, hogy ezzel biztos jó pontokat szerez. Plusz zsebpénz, vagy mondjuk egy biológia karó bünti nélkül meg ilyenek. Vagy csak nem akar konfliktust, és nem mer még e téren sem ellent mondani. Vagy csak neki is kell egy csapat, kell egy identitás. Vagy csak jobb együtt örülni, együtt sírni. Meg lehet a suliban mesélni, hogy te ennek és ennek szurkolsz. Alakulsz, mint púpos gyerek a prés alatt. Máskor meg például a gyermek azt veszi észre, hogy nézi a hoki vb-t, amúgy nem is szereti a hokit, de ha a családfő azt nézi, akkor ő is vagány lesz, és egyszer csak üvölti, hogy hejja, hejja, Sverige! Pedig még egy nyolcadáginyi svéd sincs a családban.

Aztán itt a zene. Senki ne várja egy általános iskola alsós gyerektől, hogy magától választ zenét, azért mert neki az tetszik. Én is csak ültem a kocsi hátsó ülésén amikor a családdal mentünk valahova, és hallgattam a kazettákat (!) amit anyuáék betettek. Michael Jackson, Rod Stewart, Hungária, Modern Talking, Duran Duran. Ezekre emlékszem tisztán. Michael Jackson mondjuk amúgy is menő volt akkoriban, és sok ezer gyerek pisilt maga alá örömében, ha a Három kívánság záró klippje Jacko volt, vagy éppen a Zenebutikban lenyomták a Bad-et. Én meg imádtam a nagy sztárt idézve moonwalkalni, pontosabban én azt hittem, hogy moonwalkolok, de gyakorlatilag csak a suli tornatermének padlóját tsiztítottam a talpaimmal. Aztán Jacko lecsúszott zene ízlésem megújított polcától, de pl. Rod Stewart érdes hangjáért ma is odavagyok. Voltam is a konneksün koncerten, de erről nemrég írtam. 

Abban is biztos, hogy közrejátszik a gyerekkor, hogy mennyire lettem felnőtt koromban idióta, legalábbis a jobbik fajtából. Apám állandó hülyéskedései rámrakódtak, mint mocsári békára az iszap. Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy majd 30 évesen, a majd 60 éves jóapámmal képesek vagyunk egy teljes telefonbeszélgetést lenyomni a Fábry féle Lakatos Vendel stílusban? Mondjuk elég fura lehet egy vadidegennek hallani, ahogy felveszem a telefont és azt mondom: Kalányos Winettout keresem...csumidázom ídösapám...

Vagy éppen azt, hogy két felnőtt férfi úgy birkózik a vasárnapi ebéd helyett a kanapén, hogy aztán együtt repülnek le a kemény padlóra, és csak azért hagyják abba, mert már a röhögéstől nincs erejük...? Hiszen az odáig rendben, hogy meg akarom ölelni édesapámat, de hogy minden egyes alkalommal le is fogom, hogy a fülébe haraphassak?

Mindig sajnáltam azokat a srácokat, akik csak annyit tanultak az apjuktól, hogy ha nem tanulnak szobafogság, és ne beszéljenek evés közben. 


Én azt, hogy mindig legyünk vidámak, bármit hoz az élet."

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://sendupcomedy.blog.hu/api/trackback/id/tr962683196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.