2010.08.24. 16:44 anemic royalty

Az élet szar, hallgass rock zenét!

Húgomnak ajánlva.

Genetika. Na ez egy olyan homályosabb foltja életemnek, ahol kevés a tudás, sok az „úgy hallottam, hogy...” kezdetű tippverseny. Valami persze ragadt rám biológia órákon a koszon kívül, azt is elárulhatom suttogva, hogy egy évig még biológia fakultációra is jártam, ahol olyan kedves kis hétköznapi elfoglaltságaink voltak, mint a béka vagy éppen a csirke boncolás. Kertészmérnök akartam lenni, a fák és bokrok Paganinije, aki a semmiből, a durva homokos hátsó keretből varázsol szédületesen gyönyörű élőhelyeket, ahol életre kelnek a halottak is. De egyvalami közbe szólt. Felvételizni kellett volna kémiából.

A lényeg, hogy arra azért emlékszem, hogy van ez a genetika dolog, az öröklődés, meg, hogy milyen fontos a gyermek fejlődések szempontjából a szülői háznak, a nevelésnek. És itt már átcsöppenek a pszichológiába is, amit a főiskolán puskáztam. Lényeg a lényeg, hogy a gyerekkorban ért behatások döntően befolyásolják, milyenek leszünk, ha nagyok leszünk. Főleg igaz ez, ha nagyobb testvérünkről van szó. Húgomnak hihetetlenül nagy szerencséje volt, hogy egy roppant mód jófej, kedves, tanítgató, nevelgető bölcs bátyja volt, van és lesz, mint én. A genetika természetesen nem kerülhető meg, de a nemsokára kifejtett témák nem olyan egyszerűek, mint az, hogy egy kék szemű anyuka és egy barna szemű apuka gyereke mennyire szereti majd a kolbászos szendvicset, vagy hogy is van ez...

Eddig minden bizonnyal soha sehol nem bizonyították be például, hogy egy csecsemő szépérzéke, az öltözködéssel kapcsolatos hozzáállása honnan indul, befolyásolja-e a genetika. Nem vagyok tudós - asszem már nem is leszek- , de ki merem jelenteni, főleg, hogy semmi következménye nem lesz, ha hülyeséget írok, hogy az öltözködésben a genetika annyira játszik szerepet, mint Fekete Pákó a zenetörténetben...

Kezdjük tehát az öltözködésnél mai esszém eszmefuttatását. Jómagam 13 éves koromban, ahogy az egy igazi rockerhez illik, feketében nyomtam, mint Puhl Sanyi, és akkor favoritom, Axl Rose öltözködését figyelembe véve, derekamra kötött kockás ingben flangáltam. Akkor még nem igazán érett meg kisagyamban a „nem a ruha teszi az ember” mondás, így kvázi az élet császárának, laza, vagány, lázadó rockernek éreztem magam, aki így tudatja többek között az idegenekkel, hogy ő mennyire kemény gyerek. Elárulom azt is, hogy pl egy skót szoknyát, persze szigorúan farmer fölé simán felvettem volna, csak attól tartottam, hogy a gondolat mondattá érése pillanatában anyám beutalt volna azzal a lendülettel a Lipótra. Így magamban tartottam eme vágyamat, mára meg már kinőttem. Kishúgom, aki értelemszerűen alanyi jogon hordhatott szoknyát, átvette kockás ing mániámat, de mivel neki szoknyaként a derekára kötve nem igazán lett volna feltűnést keltő megoldás, kislány létére éppen hogy ingnek hordta az inget, így lett részese a rocker társadalomnak. Büszke voltam rá, na. Nagy örömmel hallgatta szókimondó Tankcsapda számaimat, minden egyes "kurva", "szar", "seggfej" szónál büszke kis kaján vigyor jelent meg az arcán, és bár megfogalmazni nem tudta, érezte, hogy valami nála nagyobb és erősebb hatalom részese lett. Szintén lelkesült a falamra rajzolt hatalmas anarchia jelért, és büszke volt bátyjára, aki krétával rajzol fel A betűt szobája pozdorja falára. Mert az olyan tuti dolog. Én meg úgy éreztem, teszek valamit a gyerekért, segítek egy egészséges világképet kialakítani, és megadni neki a megfelelő kezdő lökést egyéni stílusának kialakításához. Ahogy a Rolling Stones mondta: " I see a red door and I want it painted black."

Aztán ha már a Gördülő Köveknél tartunk, a zene. Őszintén szólva riadalommal töltött el csak a gondolat is, hogy neadjisten discos csaj lesz kishúgom, aki 14 évesen a Nyugatinál 3 Red Bull pezsgő után pörög a helyi Tuctuc Székesegyház felé, lehetőleg a síneken keresztül... Amikor hallottam, hogy a saját belső ítélőszékem számára elfogadható határon túl található zenéket hallgat, értem ezalatt a minden zenei kultúrát és szövegi érdekességet nélkülöző pop és disco számokat arról, hogy az élet egy nagy buli, kék tenger és gyere velünk, mert boldog leszel, úgy éreztem, lépnem kell. Tisztán emlékszem arra, amikor a dalai lámát meghazudtoló bölcsességgel próbáltam az élet rögös ösvényén a megfelelő irányba tereli. Azt mondtam neki, vagyis mit mondtam, arra figyelmezettem, hogy az élet nem egy merő vidámság meg buli, nem kék tenger, meg ilyen lagymatag hülyeségek, nézze már meg a szüleinket, akik reggeltől estig dolgoznak, az élet szar, hallgasson rock zenét...

Nem tudom, milyen hatással lett ez rá, egy biztos nem lett se discos, se rocker. Mondanám, hogy és még mennyi minden van, amire tanítottam, amit nekem köszönhet, de most nem sok minden más jutott az eszembe...

Talán jobb is, mert klassz kis csaj lett belőle.

Most pedig visszateszem a fülemre a Tankcsapdát.

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene rock genetika öröklés testvérek bölcs


A bejegyzés trackback címe:

https://sendupcomedy.blog.hu/api/trackback/id/tr532244194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.