2010.06.28. 18:09 anemic royalty

Nyomjad Rod bácsi!

Sokunknak van olyan kedvence, olyan zenéje, amit a kocsi hátsó ülésén gyerekként szívott magába, és ha ciki, ha nem, felnőttként is szereti. Sok ismerősömnek, ha azt mondom, szeretem Rod Stewartot, úgy néz rám, mint egy pék hajnalban, vagy jó esetben elnézően mosolyog, és szíve szerint megsimogatná a fejemet, hogy jól van Pistike. Talán sikk bizonyos zenéket nem hallgatni, és sok embernek Rod Stewart egy nyálas öreg diszkós. Szerencsére ez a féle tömegízlés még csak szürkeállományom határáig sem jutott el. 

Nem vagyok zenekritikus, csak simán kritikus. Nem tudok adatokkal szolgálni, hogy Rod Stewart zenéjére milyen együttesek hatottak, hogy pontosan milyen stílusokban otthonos. Nem vágom rá, hogy melyik 1978-as számát dolgozta fel a nemtudomki, és hogy ő kitől csent el dallamokat. Egyszerű rajongóként mentem el a magenta telefontársaság szombati koncertjére megnézni a koncertet, és hogy élőben lássam azt, aki eddig csak hallottam.

Nagyjából pontosan, 8 órakor berobbant a színpadra Rod bácsi. Azért mondom így, mert már 65 éves... De ki gondolná? Ahogy a színpadra lép, látszik rajta, hogy már jókedvű, minden valószínűség szerint a szondát már kiakasztaná, de kit érdekel? Nem nyom semmilyen „jóesztét budapeszt” és hasonló bevágódós dumát, persze az is lehet, nem tudja, hol van J Na, de persze tudja és egyből a lovak közé csap. Az arcára van írva, hogy élvezi, amit csinál, és ez az, ami számomra roppant szimpatikussá teszi. Zseniálisan jól tolja. A zenekar egytől-egyig profikból áll. Két kiváló dobos, gitárosok, szaxofonos és 6 csinos hölgy: 3 zenész, 3 vokalista. Rod bácsinak nincsenek sztárallűrjei, zenitjén túl is betáncolja a színpadot, nem zavarja, hogy egyes mozdulatok már nem mennek neki. Leizzad 2 szám alatt, a hasán kigombolódik az ing, de őt ez egyáltalán nem érdekli. A hangja ugyanolyan világbajnok, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Nyomja a sót, közben úgy kommunikál a zenekarral, hogy az egyszerre profi és vicces is. Amikor hátramegy átöltözni, a két dobos lenyom egy zseniális dobszólót, pontosan, egyszerre és vérprofin, a második alkalomnál az addig csak dúdoló háttérénekesnők kaptak teret. Meg kell, hogy mondjam, az eddigi home made megasztárok együttvéve nem tudnak úgy énekelni, mint ezek a „vokalisták” külön-külön. Mindegyik nyomott egy szólót, a közönség meg úgy ünnepelte őket, mint magát Rod bácsit. Azon gondolkoztam, vajon ők hogy a fenébe nem sztárok? Mindenféle Lady Gagyi meg társaik világhírűek, míg ezekről az énekesnőkről nem sokat szól a világ, de tőlük világraszóló előadást hallgatunk.

Túlzás lenne azt mondani, hogy műértő közönség körében élvezhettem a koncertet, a mögöttem levők el voltam foglalva azzal, hogy fehér a mikrofontartó, hogy a szintetizátoroson paróka van, és hogy Rod bácsi hasa kilátszik. Istenem, mindig irigyeltem azokat, akik a lényegre figyelnek oda. Szívesen hozzászóltam volna én is, hogy mennyire gáz már, hogy a cipője talpa koszos, és azt hiszem az egyik dobos körme sincs levágva...

Rod bácsi nem kevés önkritikával is rendelkezik, ami még szimpatikusabbá teszi őt. Semmilyen sztárallűr, egyszerűen tolta a számait, az elején ismeretlenebb számok, aztán a világslágerek. A lassú romantikus számai előtt még némi iróniát is vélek felfedezni saját számaival kapcsolatban. Egyszerűen őszinte és hiteles a srác. Szeretnék bármit is olyan intenzitással és átéléssel csinálni 65 évesen, mint ő.

Egy volt sírásó, egy ex-focista, aki imádja a whiskyt, a nőket, a zene az élete, és amikor kilép 200 000 ember elé, hogy szórakoztassa őket, akkor a nép önfeledten szórakozik.

Kell ennél több egy koncerten?

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény koncert kapcsolat rod stewart


A bejegyzés trackback címe:

https://sendupcomedy.blog.hu/api/trackback/id/tr22116580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása