Send up comedy

Tudom, önmagában a tény még annyira sem izgalmas mint Stohl Buci szemüvegkerete, de nekem sokat számít. Évek óta tervezem, hogy nekiállok rendszeresen edzeni, hogy a „30-as hasas pasas” jelzőt még legádázabb ellenségeim (a hétfő reggel és a Microsoft Office) se ragaszthassák rám. Harminckettő vagyok, így most kell a témát megfogni. Jelentem, 6 hetes a pici!
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a margitszigeti futótársadalom része leszek. Nem is lettem az. Csak én is odajárok futni. A környezet szép, a parkolásért fizetni kell, mi mást várhatna még az ember a sorstól? Én beérem ennyivel. Ami New Yorknak a Central Park, az nekem a Városliget. De inkább a Margitszigetre járok futni.

Eldöntöttem tehát, hogy viszlát pocak, nem fogok az elhasadás társadalomtól elzárt, sötét vermébe esni, és a heti 1-2 foci mellé el fogok járni futni. Első alkalommal tulajdonképpen az életemért futottam. Jó pár kiló felesleggel nekiestem mint részeg tót az üvegajtónak, és a kör végére örültem annak is, hogy egyáltalán levegőt kapok. Először is nem is tudtam, hogy egy kör lehet ilyen bazi nagy is, geometria órán ezt elfelejtették közölni. Arra emlékeztem, hogy legyalogolva az egyik végéből a másikba kurv@ hosszú, de miért jelentené ez azt automatikusan, hogy futva is?! De megcsináltam! Egy csatamezőről négykézláb hazavonagló sebesült katona erejével beszálltam a kocsiba és az valahogy hazavitt. Anno annak a görög katonának 42 kilométert kellett futni a jó hírrel, és életét is adta érte, én már a zenélő kútnál azt hittem összeesek. Csak azt nem tudtam, mit mondjak és kinek, ezért inkább futottam tovább. Pedig csak az Árpád hídtól indultam. És azon a héten még kétszer lefutottam a Gyilkos Kört. És aztán az elmúlt hat hétben átlagban 3 alkalommal.Érdekes társadalmi körkép rajzolódott ki ez idő alatt a szemeim előtt. Mármint futótársadalmi. Kezdem is részletesen bemutatni az egyes alfajokat. A Tesco vásárlóit már elemeztem korábban, - http://sendupcomedy.blog.hu/2010/11/03/emberiszony - most a futókon a sor! 

Menjük lerről fel, ahogy Besenyő Pista bá' mondaná. Először is vannak a vasárnapi futók. Kijön futni, de nem azért, mert fogyni akar, vagy fitt lenni, hanem mer’ az olyan trendi. Mint a mellplasztika, a francia manikűr vagy  ismeretlen senkik egymásra mászását nézni főműsoridőben. Mondjuk abban általában az első kettő is benne van. Szóval futnak... vagyis kocognak...izé mozognak körbe és megváltják a világot. Tulajdonképpen a Margitsziget csupán egy blue box háttér nekik, amit bármikor lecserélhetnénk egy plázára, észre sem vennék. Nekik valóban nem a "győzelem" a fontos, hanem a részvét. Részvétem nekik.

Aztán ott vannak a lelkes-ducik. Ők azok, aki nemrég kezdték el a futást, nagyon nehezükre megy, a technika sincs meg, de tolják rendületlenül. Minden elismerésem az övék és tök jó, hogy van, akit én is le tudok előzni... Könnyen felismerhetőek, mert általában alacsonyak, szélesek és a ruhájuk olyan, mintha most jöttek volna ki a zuhany alól. Nem annyira futnak, mintsem menekülnek, elmúlt 20-30 évük minden fájdalmát beletéve egy-egy mozdulatba. Olyanok, mint számtalan hollywoodi film főhősnője, aki nagy átalakuláson megy végbe és a duci lányból bombanő lesz. Kivéve amikor Eddie Murphy játssza az összes szerepet. De kitartásuk példamutató lehetne azoknak, akiknek az egyetlen heti mozgás, hogy leviszik a szemetet! Lifttel.

Ne feledkezzünk meg a szeniorokról sem, ők is külön kaszt. Némelyiket elnézve azon gondolkozom, hogy kár, hogy nincs nálam a mobil ilyenkor, sokkal gyorsabban tárcsázhatnám a 104-et. (Gyengébben kedvéért ez a mentők száma). Sokszor azon filózom, vajon mi lesz velem 70 évesen. Vajon képes leszek tökig Seniorban szigetköröket futni, vagy az lesz a legnagyobb problémám, hogy van-e erőm a fogsoromat reggel a számba tenni. Azért amikor egy-egy idősebb bácsit/nénit megelőzök, megadom a tiszteletet. Na jó, nem állok meg egy perces néma csöndre és énekelem el a Szózatot, de nagy ívben kerülöm ki őket, kicsit le is lassítok. Komolyan mondom, ha az együttérzésemet zongorázni tudnám, én lennék Kocsis Zoltán. Egy 70 éves emberrel szemben erőt fitogtatni legalábbis olyan, mint X5-ös BMW-vel letolni a kis Polskis nagymamát. Vagy egy nagy Polskis kismamát.

Aztán ott vannak a félkatonai, félprofi szervezetek. Ők már elég jól nyomják. Látszik, hogy egy ideje csinálják, a rutin megvan már, de még nem Futók. Unalmas népség, nincs is mit írni róluk. Azért mennek ki futni, hogy fussanak, nem bájcsevegnek, nem mobiloznak, nem kerítenek nagy feneket az egésznek. Én is ilyennek tartom már magam 6 hét után. Izzadtság nélkül lefutni egy kört. Óh, istenem, ilyen halál adj énnekem!

És végül ott van a futógépek, vagyis a Mr. és Mrs. Maratonfutók. akik olyan sebességgel dübörögnek el mellettünk, mint az országunk mellett a világ. Amikor én az első száz méteremet futom, már akkor elsüvít mellettem, pedig van még vagy 5 köre... A ruházat, a cipő, minden olyan, aminek lenni kell. Különös ismertetőjelük, hogy a pólójukon egy valamilyen maratoni futóverseny logója van meg egy dátum a múltból. És biztosak lehetünk benne, nem az Ecserin vették vagy éppen a Vaterán ütötték le. Amikor úgy érzem, iszonyú jól futok és egy ilyen terminátor elfut mellettem, járókeretes bácsinak érzem magam. Szívesen utánuk futnék és tarkón vágnám némelyiket ilyenkor. Csak sajna egyiket sem érem utol...

Végül van egy-két extrém eset is. Van olyan futó, aki olyan mennyiségű dezodort, kölnit, pacsulit ken magára, hogy elfut mellettem és elájulok. Vagy éppen szembefut velem és szó szerint megcsap másfél tonna Axe. Igazából nem értem a koncepciót. A futás az futás. Nem ismerkedés vagy egy divatbemutató. Nevezzen bárki konzervatívnak, én futás után fürdök. Régimódi vagyok, egy szigetkör kedvéért nem vágom haptákba magam. Vajon miért gondolják azt, hogy ez izzasztó kör előtt úgy kell bekenni magukat, mintha legalábbis a Vatikán szeretné őket futás után bebalzsamozni. Meg ha teszem azt párszerzés céljából ilyenek, ha a virágot játsszák a méhecskéknek, az is elég hülye helyzet: " Szi....a.... huh..... te is itt... fu...futsz... Aha... izé ... jóóóó a cipőd.... tiéd? Ö...pillanat... huh... és sokat jársz ide.... várj....hanyadik kör...... aha... én is... izé.... szép a Duna.... várj... huh..... Álljál már meg!!!!!!!

A másik nagy kedvencem aki mobilozik futás közben. A fiziológiai részébe nem mennék bele, hogy a futás közbeni beszéd nem feltétlenül tesz jót, de könyörgöm, megállni nem lehet? És aki a telefon másik oldalán van, azt nem zavarja, hogy olyan, mintha egy emberrablóval vagy valami lihegő perverzzel beszélne? És senki ne higgye azt, hogy ezek a Wall Streetről jött menedzserek, aki WC-re is mobillal járnak, és fél órán több millió dollár veszteség érheti őket. Á, dehogy. Olyan magasröptű beszélgetések folynak, mintsem Sanyika múlt héten fenyőfát rajzolt az oviban, vagy hogy a rozmaringos csirke receptje szerint nem kell túl sok só a húsra. Olyat is láttam, hogy egy pár futott, az apuka tolta a babakocsit és úgy futott. Na az a nem semmi. A gyerek talán az első fehér bőrű hosszútávfutó világcsúcstartó lesz.

Szóval itt a Nagy Kör Birodalmában mindig van látnivaló. A kilók pedig elindultak lefelé. Hol a röhögéstől, hol a csodálkozástól.

Néha meg attól is, hogy futok.